Tóth Pál – utcánk névadója


toth

TÓTH PÁL, PEDAGÓGUS (Miskolc, 1843. december 6. – Miskolc, 1903. október 27.) Miskolcon végezte iskolai tanulmányait, s maradandó emlékként őrizte, hogy tanárai egyike Lévay József volt. 1863-ban Sárospatakra került, ahol teológiát és filozófiát tanult. Tanulmányait 1868-ban Budapesten folytatta, ahol a pesti egyetem ,,bölcseleti fakultásán” kapott diplomát. Utána a szatmári református gimnázium tanára, 1873-tól a miskolci [...]

Címkék:

Szeghalmy Bálint – templomunk tervezője


szeghalmi

SZEGHALMY BÁLINT, építészmérnök (Nagyvárad, 1889. ápr. 21. – Deggendorf, 1963. jún. 16.) Középiskolába Nagyváradon járt, 1912-ben a budapesti műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet. Az 1. világháborúban megsebesült, 1919-1929 között Nagykanizsa városi mérnöke lett. Ezekben az években készültek a következő építészeti tevei: a karcagi kultúrház, a hódmezővásárhelyi iparos-egylet székháza, a szombathelyi felső kereskedelmi iskola épülete, a soproni [...]

Címkék:

A presbiter kiskátéja


presbiterium

1. Presbiter lehet a gyülekezet minden választásra jogosult – férfi vagy női – tagja, aki tisztességes és egyházias életet él. 2. A presbitereket a gyülekezet választja az egyházi szabályzatban meghatározott időre. Minden gyülekezet felelős tehát presbitereiért, mert megválasztotta őket. 3. Nem választható presbiternek az, aki az istentiszteleteket nem látogatja rendszeresen, aki erkölcstelen életet él, részeges, [...]

Címkék:

A parókia


parokia

A parókia története: Egy Homonay nevezetű börtönőr építette a 20-as években Dr. Nitsch Emil és fia Ákos orvosok laktak itt a rendelőjük is itt volt. Gönczy Ákos sárospataki iskola felügyelő is lakott egy ideig benne. A gyülekezet a 30-as években vásárolta meg ezt az épületet, mely pontosan a templommal szemben található. Az államosításkor, miután túl [...]

Címkék:

Ökumenikus esküvő


okumenikus

Összeadunk református és katolikus feleket is, ahol ha a katolikus fél kéri katolikus pap is jelen lehet és szolgálhat a szertartást végző lelkésszel un. ökumenikus istentisztelet keretében. Eskü: Én, XY. esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy ezt a nőt, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. [...]

Címkék:

Orgona


orgona

Orgonánkat, a sárospataki teológiáról az államosítás után 1952-ben kaphattuk meg, az akkori templomépítő lelkész Ilosvay Ferenc közbenjárására. Az orgona 1913-ban épült a Sárospataki Református Tanítóképző Főiskola számára (4 ezer korona költséggel). Az építő Wegenstein Lipót temesvári mester volt. Ez a hangszer 2 manuállal és 16 változattal készült, pneumatikus rendszerű volt. Rieger Ottó Orgonagyár a Miskolc [...]

Címkék:

Miskolc


Miskolc33

A Miskóc nemzetség, amely a megyének is nevet adó Bors nemzetség egyik ága volt. Miskolcot Nagy Lajos király mezővárossá nyilvánította, bíróválasztási és végrendelkezési jogok biztosításával. A szabadságharc idején Rákóczi fejedelem Miskolcon rendezte be főhadiszállását (1704. január 18-tól március 15-ig). 1949-ben a Selmecbányáról Sopronba költöztetett Bányászati Akadémiát a nyugati határhoz túl közelinek ítélt városból keletebbre, Miskolcra [...]

Címkék:

Lelkipásztorok, elődök


Tóth Gusztáv

Nt. Ilosvay Ferenc lp. 1898-1980. A Zemplén megyei Alsómihályiban született 1898. február 10-én. Iskoláit itt, és a sátoraljaújhelyi piarista gimnáziumban végezte.Apja a tehetséges fiát ügyvédnek szánta, mégis amikor bement Sárospatakra, nem a jogi fakultásra, hanem a Theológiai Akadémiára iratkozott be. Első lelkészképesítő vizsgáját 1922. szeptember 12-én a másodikat 1924. szeptember 18-án tette le. Ekkor már [...]

Címkék:

Jelenlegi lelkipásztorunk bemutatása


kornel-150x150

1996-ban szerezte meg teológiai diplomáját Debrecenben, ami után 3 évet tanult a hollandiai Kampenben. A poimenika tárgyköréből megszerezte a teológia magisztere cím (Drs) tudományos fokozatát. Segédlelkészi éveit (1996-1999) a brüsszeli, párizsi és londoni Református Egyházközségek utazó prédikátoraként töltötte. 1999-ben hazatérve a Debrecen Mester utcai Református Egyházközség beosztott lelkipásztora volt, ahol szolgálatának ideje alatt épülhetett fel a [...]

Címkék:

A miskolci vallásos élet története


vallastori

A miskolci vallásos élet története A reformáció eléri Miskolcot is. 1543-ban Dévai Bíró Mátyás a nagy prédikátor magyarul, a reformáció szellemében szólaltatja meg Isten igéjét a Szent István templomban. A város lakossága a reformáció után szinte teljesen kálvinista lett. Az ellenreformáció egyik nagy templomépítő szerzetese Páter Kelemen Didák minorita tartományfőnök kérésére 1728-ban III. Károly engedélyezte [...]

Címkék:

 Page 1 of 2  1  2 »